2011. június 30., csütörtök

Megérkeztünk

Ugye ma többször eszetekbe jutottam??? :))))

Ha más nem, akkor az eső miatt, hiszen ha mi érkezünk Magyarországra, akkor szinte mindig elromlik az idő.... nos, dél óta itthon vagyunk, azóta remek az időjárás. :/

Reggel  még negyed 7-kor futottam három kört, már akkor dög meleg volt Bécsben, negyed 10-kor, mikor elindultunk 27 fokot mutatott a kocsiban a hőmérő. Ahogy közeledtünk hazafelé, úgy hűlt lefelé az idő és Tatabányánál beleszaladtunk a szakadó esőbe is....

Itthon is esett az eső és 18 fok volt. Otthon, édes otthon! :))) Mindegy, nem veszi el a kedvünket, ebéd után nagyot aludt Benny, délután beugrottunk a dédihez, kávéztunk egyet és bevásároltunk a tescoban. Persze kétszer eláztunk, de sebaj, legalább nagyra növünk. :)

Ma már többet nem tornáztam, mert fáradt vagyok, de reggel elvileg kelek 6 után és megyek futni. Megnézem, hogy itt fáj e a lábam, ha igen, akkor marad a szobabringa és az edzéskártyák. Holnap délelőtt nincs nagy tervünk, mert várjuk a futárt a dia wellness szállítmányommal, amit fel is avatok majd, mert túrós kuglófot tervezek sütni reformosítva a szombati kerti partyra. Közben a csajokkal letárgyaltuk, hogy ha vége a diplomaosztó kerti party ünnepségnek, akkor a tesómmal és Roberta és Zita barátnőmmel bemegyünk este egy kicsit "pávázni", a kedvenc kávézónkba. :) Kirúgunk a hámból, úgy anyukásan. :))))))

Alakulnak a programok, de persze csak visszafogottan, mert most nincs napközben bébiszitterem Bennyre, anya is dolgozik sokat, úgyhogy kicsit kevesebb dolog fér bele a napomba, de sebaj. :) a lényeg, hogy tudok barátnőzni, magyar újságokat olvasgatni, a kedvenc kávézómban kávézni stb..... :)

2011. június 29., szerda

Romantikus délután...

ami végül sportos délutánná alakult.... :)))))

Jellemző, ha mi egyszer kimozdulhatunk kettesben P-vel, akkor tuti, hogy vannak bonyodalmak. :)))

Először is, anyósom kicsit késett, a metrok nem jártak rendesen, valami zavar támadt. Nem baj, nem vette el a kedvünket. Hosszas gondolkodás után felvettem a fehér kis szoknyámat és egy szürkés felsőt, hozzá egy nőcisebb cipőt, ilyen éktalpasat. Gondoltam, ha már kimozdulunk, legyek csini! :) Kis smink, aztán irány autóval. Persze vezetni elég nehézkes ilyen cipőben, ha az ember lánya crocs cipőkhöz van szokva, de megoldottam. :)

Első probléma: nincs parkolóhely. Közel 33 fok, dög meleg, az Alte Donau tele emberekkel, napozókkal, csónakázókkal stb... köröztünk kicsit, mire az étterem környékén végre elcsíptem egy helyet. Onnan visszasétáltunk a csónakkölcsönzőhöz, de már rossz előérzetünk volt, mert nem láttunk olyan csónakot, amilyet mi akartunk bérelni (motorosat, kis lightosan ringadozót :D ).
P még nagy szájjal mondta, hogy vizibicajt nem bérlünk, mert fáj a csípője (mostanában újra egyre többet, zavarom újra fizoterápiára!!!!).
Mondja a kölcsönzős nénike, hogy motoros csónak most nincs. Erre P: "És vizibicikli????" Válasz: "az van!" Na, kész... ennyit a pasikról. :) P lecsapott rá, pedig pár méterrel arrébb van másik kölcsönző és ott még voltak bent olyan csónakok. :))) Sebaj, majd ő teker, mondta úriember módjára. :))))

Murhpy: mikor beszálltunk a szexi vizibicajra, kb. három motoros csónak is kikötött éppen.... :)))))))))

Na, én a szoknyámat felhúztam majdnem a nyakamig,  és elindultunk... hááááát, legalább tíz éve nem tekertem vizibicajt, de könnyebbre emlékeztünk mindketten. :) Rendesen kellett taposni a pedálokat, de a végén nekem annyira megtetszett, hogy ebből is sportolást csináltam és végig tekertem szinte a 35-40 percet, király volt!!!! :))))) P néha pihent, de nekem tök jól esett, csak nem szoknyában kellett volna lenni. :)

A végére annyira kifáradtunk, hogy menni alig bírtunk, bedurrantak a combizmaink rendesen. :))))) Úgyhogy jót röhögtünk, hogy mi csak ringatózni akartunk a vizen. :))))

Utána elbotorkáltunk az étteremig és gyorsan rendeltünk is inni és kaját. :) Tök jó helyen tudtunk asztalt kapni, majdnem lent a vízparton, nagyon hangulatos ez az étterem, és isteni az oldalasuk még mindig. :) Be is nyomtunk egy-egy adagot, becsapós egyébként, mert óriásinak néz ki, de tele van csonttal, husi azért nincs annyi rajta, de jól laktunk. Illetve még desszertnek maradt hely, én meleg almás rétest ettem egy gombóc vanilia fagyival, mivel megérdemeltük, nagyon ügyesen tekertük a bringát előtte. :)

Úgyhogy azért jó kis délutánunk volt, még ha a kis lazának tervezett délutánt kissé sportosra alakítottuk, akkor is. :) Imádom az Alte Donaut, és azt is imádom, hogy kb. tíz percre lakunk innen kocsival. Bécs, de mégsem mindig a betonrengeteg, a nyüzsi, hanem nyugalom, zöld környezet, víz.... imádok itt lakni!!!! :))))

Úton a vizibringánkkal :)))


Relax... :)


Kilátás az étterem teraszáról


A vacsoránk :)
(de még este 6 előtt volt, enyhítő körülmény!!!! :)))) )


...és ami maradt belőle! :))))


Beton helyett...

TEREP!!!! Ez lesz a megoldás!

Ma reggel pikk-pakk kiugrottam az ágyból 6-kor, öltöztem és indultam is a szokásos programomra, viszont annyit változtattam rajta, hogy már eleve a tó belső körénél indultam, terepen. Igaz, hogy ez kicsit kisebb kör, tehát többet kell futni , ami unalmassá válhat, de kiváncsi voltam, hogy ha teljesen ott futok, akkor is érzem e a fájdalmat a combomban.

Nem voltak sokan, még ébredezett a tó, nagyon szép volt, sokkal jobban esett ott belül futni és látni a kacsákat, a dög hattyú "barátaimat", ahogy még aludtak. :) és képzeljétek el, hogy szinte semmi fájdalmat nem éreztem, tök jól ment a futás!!!!!! Ennyit jelent a beton és a terep közti különbség! Durva.... Végülis 3 kört futottam, ami olyan 5,5 km, ment volna több is, de nem akarom szétcseszni a lábamat, így ennyi elég volt mára.

Tegnapról kezd izomlázam lenni a vállamban és a popómban, tehát azért ért valamit az a másfél óra tornázás. :) viszont este még agyaltam ezeken a torna kártyákon és még azt tudom elképzelni, hogy leosztom a feladatsorokat testrész alapján, tehát minden napra egy-egy testrész lenne, szerintem annak is van értelme a futás mellett. :) Tehát lenne vádli 3comb, popó + csípő, has és mondjuk a felsőtest mehetne egybe: tricepsz, mell és még egy napra váll + bicepsz. Remélem, nem hagytam ki semmit, van még több dolgoztatnivaló testrészünk??? :))))) Szóval még ez beleférne az időmbe talán és mégsem kellene ugyanazokat a poénokat 25 ezredszer meghallgatnom a dvd-kről, hanem kedvenc zenéimre tornázhatnék. :) Úgyhogy ezt még kipróbálom, bár holnaptól főleg aerob hét következik, mert anyáéknál lesz szobabringa és barátok közt alatt megint az van tervben, reggel pedig kocogás. :)

Most megyek is pakolni, mert délután csavargunk P-vel, így már most összerakom a cuccaink nagy részét, hogy holnap minél hamarabb indulhassunk hazaaaaaa. :))))) itthonról otthonra..... :)

2011. június 28., kedd

Réka edzéskártyák

Újítani akartam, de azt hiszem, hogy nem lesz rendszer belőle...

Az van, hogy kezdem unni a dvd-ket Rékával és gondoltam a saját zenéimre majd tornázok az edzéskártyák alapján, mint ahogy a mell, tricepsz gyakorlatokat szoktam. Mivel az edzéskártyáknál van külön kezdő, középhaladó, haladó edzéssor, napokra lebontva, hogy mikor mit ajánl Réka, így tegnap este áttanulmányoztam és kitaláltam, hogy akkor ez alapján fogok majd itthon tornázni + marad a futás reggelente, mikor éppen nem fáj a lábam. :/

A mai napra a középhaladó gyakorlatokból az 1. felsőtest sort osztottam be, kezdődött mellgyakorlatokkal, majd tricepsz, utána kis váll, aztán popó + csípő és has. Minden feladatsor után nyújtás. Jól átdolgoztatott, viszont rengeteg idő elmegy vele. Egyszer megszakítottam, hogy tudjunk vacsorázni, de így is az áttornázott idő kb. másfél óra. Az sok, nem igen van rá ennyi felesleges percem, ma még szerencsém volt, mert Benny csak párszor mászott rám vagy nevettetett direkt, amúgy eljátszott szépen egyedül. Úgyhogy nem győzött meg, hogy ez jó ötlet lenne, mégis rá kell magam újra hangolni a 20-30 perces dvd-kre. Vagy Alexandra tornák este, de azok is jó 50-60 percesek.

Úgyhogy ma újítani akartam, de mégsem olyan jó ötlet, szerintem csak egyszeri alkalom volt, bár tuti, hogy lesz izomlázam, mert most olyan izmokat is átdolgoztam, amiket nem szoktam. :) Holnap megpróbálkozok újra a futással, most majd bent futok a tónál, terepen, hátha jobb, mert a múltkor a harmadik körnél jobb volt, hogy bementem. Csak úgy unalmasabb, mert négy kört kell futni ahhoz, hogy 6 km legyen. :D De majd felturbózom a zenéimet. :)))

Holnap jó napunk lesz, P szabadnapos, délután jön át az anyukája Bennyhez, mi pedig lelépünk kettesben kicsit. Jó idő ígérkezik, így nagyon valószínű, hogy az Alte Donauhoz megyünk csónakázni és utána az egyik ottani kedvenc éttermünkbe spareribs-et (óriási oldalast) enni. :)))) Így az ebéd lightos lesz, P azt mondta, neki elég a sonkás toast is, Bennynek krumplifőzit csinálok, én pedig salátát eszek, még van jégsalim, uborkám, paradicsomom, lilahagymám és persze tökmagolajam. :)

Szeretnék pont ezért lejutni reggel futni, hogy már előre ledolgozzam a felesleges napi kalóriákat. :) na, nem csak ezért ám, hanem tényleg jól esik a reggeli futás, nagyon szeretem!!! Pláne, mióta szuper, új cipőm van! ;) :)))) Csak úgy suhanok benne, nagyon tuti!

Ma fb-on az egyik futó példaképemtől olvastam egy nagyon jó mondást, leírom ide Nektek is, mert nagyon tetszik:

"Aki fut megelőzi azt, aki gyalogol,
aki gyalogol megelőzi azt, aki üldögél!"

És ez mennyire igaz..... :)

2011. június 27., hétfő

Átértékelve...

Érdekes, mert Cath is épp ma gondolkozott el ezen, én is már reggel kitaláltam, hogy ma majd erről fogok írni. Ezek szerint mindkettőnkben ugyanaz a folyamat ment végbe....

Hétvége óta sokszor eszembe jut az ismerősöm, aki ilyen hirtelen meghalt és rávilágított arra, hogy tényleg sosem tudhatjuk, hogy nekünk mi van megírva. Lehet gyönyörű családja az embernek, étkezhet egészségesen, sportolhat, mégis közbe jöhet valami. Nem mindig függ össze az egészséges életmód az életünk meghosszabbításával, de természetesen segíthetünk vele rajta.

Én már egy ideje átálltam arra, hogy az életemben ne nagyon idegeskedjek dolgok miatt, amiken amúgy sem lehet változtatni, megpróbálom mindenben a jót megtalálni és általában mindenkihez pozitivan állok. Próbálom a napjaimat is úgy szervezni, hogy sokat legyünk Bennyvel, és én is olyan dolgokat is csináljak, amiket ÉN élvezek, mint például a futás is vagy az, hogy egy fél napra egyedül legyek, se férj, se gyerkőc, csak én egyedül. Sokan vannak a környezetemben, akik nem érzik jól magukat a testükben, körülményeikben, de mégsem változtatnak rajta, viszont keseregnek, állandóan csak panaszkodnak, amikkel nem jutnak előre. Nem látják meg az élet apró örömeit, hogy milyen érdekességek vannak a környezetünkben, mert a problémák mögül nem képesek kilépni. Sajnálom őket... de már azt is megtanultam, hogy ez az Ő problémájuk, ne vegyem magamra.

Arra is rájöttem a napokban, hogy ha változtatni akarunk a súlyunkon, kinézetünkön, akkor is meg kell maradni az egészséges határok között. Kitartással és akaraterővel bármit elérhetünk, de tudni kell, hogy hol a határ és utána hogyan tovább. Én már elmondhatom, hogy egy éve tartom a súlyom, bár most a téli + 3 kg-val harcolok még. DE nem érdekel annyira, hogy az egész életemet a 3 kg leadására tegyem fel. Ha dög meleg van, akkor igenis megeszek egy fagyit vagy ha kedvem támad leharapni Benny kiflijéből egy darabot, akkor megteszem. Mert igenis jól esik és néha kell.

Én nem ítélem el azokat sem, akik szeretnék elérni az álomsúlyukat, de néha megakadnak. Mert mi van abban? majd később érnek célba, az ő döntésük, az ő életük! Miért kell másokkal foglalkozni? Nekem bőven elég a saját életem és hogy magamnak megfeleljek. Azokat sem értem, akik csesztetik a fogyókúrázókat, vagy a számukra más embereket. Miért jó ez? Aki érzékenyebb, azt totál ki tudja készíteni egy-két ilyen beszólás és elveszíti a saját magával való elégedettséget is.

Ne hallgassatok senkire és semmire, csakis Magatokra!
Mindenki saját magáért tegye azt, amit tesz, ne azért,
mert a férj, pár, barátok, szülők ezt várják el!!!!
És ami a legfontosabb, élvezzétek az életet!!!!!
Használjatok ki minden pillanatot a családotokkal, barátokkal és olyan dolgokkal töltsétek az időtöket, amik feltöltenek Titeket!!!

Ez az egy életünk van, vigyázzunk rá és tegyük tartalmassá!!!!

2011. június 25., szombat

Hétvége

Még mindig a tegnapi hír hatása alatt állok, főleg, hogy azóta megtudtam több információt is az ismerősömről, és iszonyatosan sajnálom őt és a családját is. :((( Ilyenkor jön rá az ember, hogy sosem tudhatjuk, hogy nekünk mennyi van megírva, így tényleg ki kell használni minden egyes napot, percet arra, hogy azokkal legyünk és azt csináljunk, amit szeretünk!!!!!

Tegnap sokáig forgolódtam még, nehezen aludtam el, vihar is volt, így én is nyugtalanul aludtam. Reggel inkább nem mentem futni, néha kell a pihenőnap is, ma még nem tudom biztosra, hogy teljes pihenőnapot tartsak e, vagy azért valami könnyű fél órás tornát beiktassak e. Egyenlőre nincs kedvem, aztán majd meglátjuk estig...

Délelőtt Bennyvel átmentünk megint a botanikus kertbe, az az egy hely, amit nem tudok megunni. :) Imádom a nyugalmat, a különböző témájú részeit, ma is pl. esküvő volt délelőtt, nagyon szépen fel volt díszítve az esküvői kert. Köszöntünk a bariknak, méhecskéknek, bagolynak, Benny őrültködött kicsit a játszótéren, utána én egy jégkrémet, Benny pár diós falatkát evett, aztán átsétáltunk a boltba bevásárolni.

Ma megkívántam a rántott husit, így csirkemellett vettem és dia wellnesses liszttel és panírmorzsával készítettem, P-nek fel sem tűnt a turpisság. :))) Neki és Bennynek petrezselymes krumplival, nekem tökmagolajas salátával volt.

A délutáni programot még nem tudom, mert megint esik az eső éppen, így szerintem csak a közelben maradunk, ha végre eláll. Mert lemenni mindenképp szeretnék majd, mindkettőnknek kell a friss levegő. P dolgozik, 3-ra ment.

Holnap reggel pedig jön P apukája Bennyért, ők csavarognak, én pedig a konditerembe készülök elipszistrénerezni és szolizni egyet. Az ebéd náluk lesz, ott találkozunk Bennyvel és utána jövünk majd haza.

Csütörtökön pedig irány Magyarország, már nagyon várom! Végre most hosszabb időt tudunk otthon tölteni, sőt, elvileg az utolsó ilyen hosszabb időt, mert augusztusban a Balcsira készülünk, akkor csak pár napra ugrok haza, és szeptembertől, ha indul Bennynek az ovi, akkor már csak hétvégente tudunk majd hazajárni. Fura lesz, megszoktam már én is, hogy ilyenkor egy csomó dolgot bele tudok sűríteni a napjaimba. De ez az élet rendje, kisovis lesz a kis babánkból. :)

Szerdán pedig míg P anyukája unokázik, jó idő esetén az Alte Donau-hoz készülünk P-vel csónakázni és utána egy kedvenc éttermünkbe oldalast enni, rossz idő esetén pedig a praterbe, a nemrég megnyílt Madame Tussauds -ba és a híres Schweizerhausba csülköt enni. :))) Tiszta lightos programok, de néha ilyenek is kellenek. :) majd salátával eszem őket. :)))))

Jó hétvégét Mindenkinek, remélem, hogy Felétek jobb idő van, mint itt, mert ez elég bolondos ma. :((((

2011. június 24., péntek

Mégsem...

Ma mindenképp akartam írni bejegyzést már, de most inkább elhalasztom... most olvastam facebookon, hogy egy régi, nagyon jó ismerősöm, barátom meghalt. :(((
Nem tudom felfogni, hogy nincs többé. Már nem tartottuk a kapcsolatot, elsodort az élet mindenkit, de az emlékeimben ott van ő is, ha visszagondolok a tini éveimre.. "tini weskonak" hívott mindig, mert volt egy western csizma szerűségem...
Nagyon jó ember volt és örültem, hogy révbe ért az ő élete is, gyönyörű családja volt.
És most nincs többé... 37 éves volt... :( nem tudom felfogni. :(((

Nyugodj békében Seriff!!!!! :((((


2011. június 22., szerda

Cipőavatás

Ma reggel még maga, V.Cs. személyesen sem tudott volna visszatartani, úgy pattantam ki az ágyból, mint egy kisgyerkőc karácsony napján, 6:15-kor már futócuccban lent startoltam a tónál. :)

Ez a cipő naggggyon szuper, pillekönnyű, kényelmes, nagyon elégedett vagyok vele!!!! Picit még érzem a fájdalmat a combomban, de lassan kocogtam, kényelmesen és mivel jól ment, így az eddigi 30 percre ráhúztam még egy kis távot, úgyhogy ma 40 percet voltam lent. Azt hiszem, most egy darabig erre állítom be magam, az egy órás futásokkal még vigyáznom kell.

Futás közben többször oda-odapillantottam a cipőmre és mindig meg kellett állapítanom, hogy nagyon jó vásárlás volt. :)))) ráadásul a múltkor vettem egy lila futótrikót is a decathlonban, így a fekete rövidgatyával jól összepasszolnak a cuccok. :)
Már most érzem, hogy rengeteg örömöm és kilométerem lesz az új csukámmal!!! :)

Ma P szabadnapos volt, így délelőtt a fiúk kettesben voltak, én pedig kiugrottam a távolabbi ikeába, mert a függöny, amit kinéztem Benny szobájába, a mi közelünkben lévő áruházukban épp nem volt raktáron, de ott pedig igen, úgyhogy ikeáztam egyet. A függöny mellé még vettem pár apróságot és ettem egy mandulás tortát, nyami. :)))) Délután már át is vittem a szabóhoz a függönyt, hogy vágja méretre, mert elég hosszú, bár elvileg volt hozzá beszegő akármi, hogy saját kezüleg is praktikusan le lehet vágni, de én a két balkezemmel inkább nem vállalkoztam rá. :)))) Igaz, a szabó megkéri az árát, de abból indulunk ki, hogy pénteken már fent lesz a tuti kis sötétítőfüggöny és Benny sem kel majd a tyúkokkal a világos miatt. :)))) ha bejön az ő szobájában, már mondtam P-nek, hogy hozok egyet a hálóba is. :)))) Mert ma megint hajnal 5-kor már egyszer ránéztem az órára, mert világos volt...

Délután csak a szomszédos tónál voltuk a szabó után, Benny pancsolt egyet, mindene csupa víz lett ,de dög meleg volt, így nem kellett megfázástól tartanunk. :) Nagyon szeretem ezt a tavat, viszont egy negativum van, ami miatt nem igen járok át Bennyvel kettesben, mégpedig a hattyú család. Mert szépek, aranyosak és milyen jó őket etetni (másoknak), de én rettegek a nagy dög hattyúktól. Ráadásul ezek olyan szemtelenek, hogy nyáron durván terrorizálják az ott strandolokat, elfoglalják a törölközőket, belelesnek a táskákba stb... és merjen valaki leállni velük, olyan erő van a nagy fehérekben, hogy ihajj.... így én inkább menekülök, ha meglátom őket, ideális példát mutatva ezzel a kétévesemnek. :))))) De nem tehetek róla... előbb fogok egeret, pókot, talán még békát is (bár azt is utálom), minthogy a hattyúk közelében legyek. Na, és ma is megkörnyékezték megint a partot, de miért??? mert az okos anyukák megint dobálták a kenyeret nekik és mikor elfogyott, csodálkoztak, hogy a hattyú apuka még reklamált a repetáért és elindult a kisgyerek felé... Úgyhogy mi végig készenlétben álltunk, hátha menekülni kell, de aztán elúsztak. És ami a "legjobb", hogy most születettek kis hattyúk, tavaly 7 volt, azt hittem, hogy annál már nem lehet rosszabb, de most 9 (!!!!!!!!!!!) kis gyapjas bébi hattyúval úszkálnak. Azok még cukik, kis csálélábúak, de mi lesz majd ott augusztusban?!?!?! azt hiszem, megint lesz terror a strandon, így sokat nem leszünk lent sajna... :/ Hülye vagyok, mi? :))) de akkor is félek tőlük... :((



Holnap itt ünnepnap lesz, futást tervezek reggelre, aztán a fiúk kettesben csavarognak megint, én majd tornázok, bár ma is ebéd után elindítottam a 2009-es Réka has részt, de majd megsültem a lakásban. Végigcsináltam, de folyt rólam a víz mindenhol... mindegy, nem adom fel, majd holnap is nekiveselkedek valamelyik erősítős tornának.

Délután majd P szülei jönnek át vacsira, P bolognait akar csinálni, de teljes kiörlésű spagettit vettem, szerencsére ezt már elfogadja és megeszi. :) Sütit még nem tudom, hogy csinálok e, talán a dia welles muffinport másik felét összedobom, az hamar megvan és fincsi is. Ja, de elromlott a robotgép... hm... na, akkor még kitalálom, bár azt nem kell annyira kavarni.

Ma vettem az ikeában jégkrém szettet, amivel saját készítésű jégkrémet tudok itthon gyártani. Még gyakorolnom kell és bújom a netet használható receptek után, de ma kiprobáltam a málnaszörpöt lefagyasztani és a gyümölcsjoghurtot, a málnaszörpöt még gyakorolnom kell, de a joghurtos nagyon finom lett. Így a dög melegben is lesz frissítő mindig a fagyasztóban, és mégsem magnum vagy társai.

Valakinek esetleg valami tuti receptje hozzá? ;) :))))



2011. június 21., kedd

Felhívás!

Sportolj velünk!

Már legalább három hónapja, (ha nem több) hogy Martinelli rám talált a blogomon és odacsalt a blogjára, ahol egy szuper kezdeményezést talált ki, mégpedig a Nap hőse versenyt. A lényege az volt, hogy csatlakozni lehetett a csapathoz és minden este le kellett adni az aznapi sportolásunkat időben, ő pedig táblázatban összegezte ezt napokra lebontva. Minden napra volt egy "győztes" és hónap végén is. Persze nem a győzelemért csináltuk,de többen ezáltal szerették meg a mozgást, most már el sem tudják képzelni az életüket sportolás, napi mozgás nélkül. Én is igyekszem azért a napi fél órát hozni, még akkor is, ha nem futhattam, de persze nem a felhívás miatt, hanem magamért elsősorban.

Júliusban is folytatjuk tovább a "csapatmunkát", így ha valakinek van kedve csatlakozni, itt, ebben a bejegyzésben  olvashat róla és jelentkezhet.
Én elsők között jelentkeztem az újabb hónapra is, gyertek minnél többen, erősítsük , motiváljuk egymást!!!


Új cipő

Holnap V.Cs. tuti, hogy nem lesz fontosabb a futásnál, mert AVATÁSRA készülök, ma megvettem az álomcipőmet! :)))))

Már fél 10-re odamentünk a közeli bevásárló központba, hogy Benny se legyen még nagyon nyűgös és tömeg sem legyen, tudjak nyugiban próbálgatni, de a nagy hervisben nem volt a nike free cipő, amit kinéztem, így átmentünk a kisebb intersportba, ahol volt abból a fajtából, de fekete-lila. Mint kiderült, a fekete-fehér modell férficipő, a női ebben a színben volt. Felpróbáltam, de a 39-es éppen hogy jó volt, így bizonytalan voltam, viszont nagyon kényelmes volt, könnyű, ,mintha nem is lenne a lábamon cipő. Próbáltam egy másik nike modellt, de az nehezebb volt, merevebb. Megkérdeztem, hogy van e 39,5-es, de az sajna nem volt, mondta a csajszi, hogy próbáljam fel a 40-est, de nekem fura volt, hiszen 38-as lábam van, miért próbálnám már fel a 40-est?? Na, rábeszélt és csak lestem, mert pont akkora a nike 40-es, mint az asics 39-es cipőm. :) Úgyhogy még ugrabugráltam benne kicsit és megvettem ezt a gyönyörű szép és pihe-puha, nagyon könnyű cipőt:


Már alig várom a reggelt, hogy kipróbálhassam, de megkérdeztem az eladó csajt, ez a cipő betonra is tökéletes, de egy futós, netes ismerősöm terepre is használja a hasonló cipőjét és ő is nagyon szereti. Úgyhogy szerintem nem volt rossz vétel és reménykedek abban is,hogy már nem fog fájni a lábam benne!!!

Álom kontra futás...

Annyira röhögök magamon még mindig, hogy leírom, de ne nézzetek hülyének!!!! :))))

Ugye terveztem a futást ma reggelre, így beállítottam az órámat reggel 6-ra. Elég későn kerültem ágyban, majdnem éjfél volt, de nem szokott probléma lenni. Hamar be is aludtam, aztán reggel egyszer megébredtem 4:58-kor, mert már tisztára világos volt és azt hittem, hogy nem szólt az órám. Mikor láttam, hogy még csak 5 óra, visszaaludtam.

Éééééés, álmodtam....de olyan jóóóóót!!!!! :))))) A teljes álmomat nem írom le, de V.Cs.-al álmodtam (ki sem írom, mert tiszta tinilánynak érzem magam, hogy vele álmodok :D :D ), de úgyis tudjátok, hogy kivel, ha olvastok már egy ideje. :)))
Szóval tök jó kis álom volt, erre megszólalt az órám, a dög! :)))))))) gondoltam, még kicsit probálok az álomra koncentrálni, hogy mi jön még, mert még a történet kb. felénél járhattam. :))))))))) viszont az is már piszkálni kezdett, hogy futni készültem és ide is leírtam, tehát le kell mennem futni.

Álom vagy futás, futás vagy álom??? :) Ez járt a fejemben, de aztán fél 7 előtt elbúcsúztam ettől a szép álmomtól, futócipőt húztam és lementem fél órára. De végig röhögtem magamban, hogy milyen dinka vagyok, biztos hülyének néztek a többi futók. :)))))) végig arra gondoltam, hogy ha én ezt a klubban (helyett a blogon) elmesélem... :))))))))))) 

Egyébként dög meleg volt már fél 7-kor, ma tényleg strandidő lesz..... azért kitartottam, de már agyalok rajta, hogy tényleg 6-kor már lent kellene lenni ilyen melegben legközelebb. Még kitalálom, báááár ha ilyen álmaim lesznek, lehet hogy mindig tolódni fog a futás kezdése. :))))))))

Szép napot Nektek is!!!!!! :)

2011. június 20., hétfő

Punnyadt hétfő

Még mindig front lehet...

Vagy nem tudom, hogy minek köszönhető, de elég punnyadt voltam egész nap. :( Reggel 6-kor szólt a vekker, de éreztem egy kicsit a futás miatt újra a lábamban enyhe húzódást ott, ahol hetekig fájt, így inkább ma nem futottam rá, a két nap lehet, hogy elsőre sok volt egymás után. Majd holnap lemerészkedek.

Délelőtt még P is itthon volt, 5-re ment dolgozni, de szóltam neki reggel, hogy menjen el most már a bringaboltba, ahol kinézte magának az ellopott bicaj helyett az újat, mert a biztosító csak akkor fizet, ha az új bicaj már meg van, el kell küldeni a számlát róla és utána utalják a réginek az árát. Mivel elég Pató Pál úr, eddig várt a csodára , vagy nem tudom mire, de ma szóltam neki, hogy ha még akar jó időben bringázni, akkor talán meg is kellene rendelnie időben. Kb. fél óra múlva hívott, hogy ő akkor most jön haza bicajjal, mert épp volt raktáron és már hozhatja is. Úgyhogy gyorsan ment, ma újra bringatulajdonos lett. Hááát, az előző sem volt piskóta, de ez a mostani még brutálabb. :)))) nagyon vagány, mint egy chopper motor, fekete és fehér motivum van rajta. Kipróbáltam én is, de inkább maradok a hagyományos női bringánál, nekem az már túl labilis volt. :)))

Úgyhogy ma P volt az ebédfelelős, finom sült csirkemell volt grillezett cukkinivel és három szem petrezselymes krumplival. Utána még benyomtam pár túrós kuglófot és a délután is kb. erről szólt. :))) Nem is idegeskedek rajta, hogy mennyi sütit ettem, mert utálom kidobni a kaját, sütit, és mivel P nem vitte túlzásba az evést és Benny sem, így rám maradt. De holnapra már nincs, úgyhogy újra rend és fegyelem lesz remélhetőleg. :) vettem jégsalit, retket, magamnak vmi salátát tervezek ebédre, este pedig megfőzöm már szerdára a fiúknak a paradicsomos húsgombócot, mert én nem leszek itthon.

Délután azért összeszedtem magam egy kicsit és tornáztam kb. 40 percet felsőtestre a kártyákból, így megint megmentettem a mai nap becsületét is. :) Holnap vasalnom is kell, ezért tervezek reggelre fél óra kocogást, délelőtt meg szeretném nézni a futócipő kínálatot a közeli bevásárlócentrumban, és állítólag kánikula lesz, úgyhogy délután majd valami vizes programot vagy árnyékos programot kell keresnünk. Bár elég hihetetlen a holnapi kánikula, mert ma majdnem pulcsis idő volt, azt sem tudtam, hogy hogy öltözzünk fel... na mindegy, majd holnap meglepődünk. :)

2011. június 19., vasárnap

Túrós cseresznyés kuglóf

Sikerült!!!!!!!!!!!!!!!! és isteni finom lett!!!!!!! :)

És P-t is sikerült becsapni + Benny keresztapukáját, mert azt mondtam nekik, hogy ez "egészségtelen süti", azaz cukorral és fehérliszttel készült és benyomtak több szelettel és nagyon dícsérték. :)))) Ha tudnák, hogy édesítővel és master mix-el készült... ;) :)))))

Alul belinkeltem Szemirámisz blogját, tőle láttam ezt a receptet, én annyiban módosítottam, hogy a cukor helyett édesítőt (xilit és süssina és pici rendes cukor), a liszt helyett pedig fele fehérliszt és fele master mix-et tettem bele. Mazsola helyett cseresznyét kevertem a tésztába és vaniliás cukor helyett pici vanilia aromát csepegtettem hozzá. Nekem így sokkal jobban ízlik a kuglóf, mint simán, márványosan. A túró nagyon feldobja.



De a héten már nem tervezek sütést, a hétvégén belehúztam a kalóriákban, most jöhet újra a figyelés és a mozgás. Nem álltam mérlegre, de érzem, hogy most sok volt kicsit, ezért behúzom a féket holnaptól.

Futással tervezem indítani a napot,este pedig vmi torna, még kitalálom. Ma is lejutottam végül futni, de megállapítottam, hogy reggel, éhgyomorra nekem jobban megy, mert most azért éreztem, hogy a tele pocak visszafogja a teljesítményemet. Ma már próbáltam gyorsítani, lassítani, de megint kicsit éreztem a lábamban a húzódást, így olyankor visszavettem. És megint csak két kört, 4 km-t futottam, fél óra alatt, kényelmesen. Jó béna idő volt, fújt a szél nagyon, előtte egy jó nagy zuhi, vihar is volt, így minden vizes, sáros volt, de nem vette el a kedvem, akkor volt időm, így mentem. :)

Holnap új hét, új erő, futással teli, sütimentes és odafigyelős hetet tervezek! :)))))

Front?

Azt hiszem, front van/lesz, mert elég nyomi vagyok én is, semmihez nincs igazán kedvem. Illetve egy valamihez lenne, elsősorban futni, másodikként pedig enni. :)))))) Mivel futni most éppen nem tudok lemenni, így marad az evés, bár a végeredmény sajnos nem ugyanaz. :/

Tegnap kicsit nehéz napunk volt Bennyvel kettesben, szerintem őt is megfújta a front szele kicsit, mert mindenért nyafogott, estére le is szívta az energiámat, így a torna elmaradt. De legalább reggel voltam futni és megmentettem a nap becsületét. Jó hat hét után tegnap merészkedtem le reggel először futni és annyira jó volt!!!! Nem fájt semmim, de óvatosan és lassan kocogtam és elsőre csak két kört (4 km), laza tempóban fél óra alatt. Most minimum egy hétig így tervezem, hogy csak két kör, azaz fél órákat fogok lent kocogni, fokozatosan építem majd fel magam újra. De már nagyon hiányzott, egyszerűen mással nem lehet összehasonlítani ezt a mozgást!!!!

A héten szeretném lecserélni a futócipőmet, remélem, felvéve is kényelmes lesz a nike free cipő, amit kinéztem. Ha mégsem, akkor majd kérek tanácsokat a boltban, hogy mit ajánlanak. :)

Tegnap Gabi barátnőméknél voltunk délelőtt és náluk láttam tökéletes sötétítő függönyt a szobákra. Mivel itt kint csak reluxánk van, tökéletes megoldás lenne Benny szobájába, mert sokszor azért kel fel nyáron korábban, mert már 6 körül világos van. Így én is nyugodtabban tudnék reggel futni, mert tudom, hogy ő 8nál előbb nem ébred. :) A gonosz anyuka, micsoda gondok foglalkoztatják, hogy ő futni tudjon!!!! :)))))) de ez van, nekem sajna így van csak időm, mert P heti 5 nap esténként nincs itthon, így ki kell használnom a reggeleket, amikor mindig itthon van. Úgyhogy jövő héten az ikeába is készülök függönyt vásárolni.

Tegnap délután kipróbáltam a dia wellness muffinport, az eredménnyel elégedett vagyok, mert nagyon finom kis nasi rittyenthető belőle pikk-pakk. Én nem használtam el az egész csomagot, mint a leírásban van, hanem feleztem minden hozzávalót és cseresznyéket nyomkodtam bele. összesen 7 muffin és 3 csillag lett, amiből összesen három darab maradt P-nek. :)


Nem adja annyira vissza a fotó, de finomak és guszták lettek és jól meg is nőttek! :)

Ma pedig este jön át Benny keresztapukája és el akartam használni a hűtőben várakozó túrót, úgyhogy nagy keresgélés után Szemirámisz túrós kuglóf receptje mellett döntöttem.  Én annyit változtattam rajta, hogy a cukrot helyettesítettem xilittel, süssina édesítő porral és pici cukrot tettem bele, a liszt fele BL 55-ös sima liszt és a másik fele update master mix , a vaniliás cukor helyett vanilia aromát csurgattam a tésztába és mazsola helyett cseresznyét kevertem még hozzá.

Viszont az égiek szerintem nem akarják, hogy belőlem házitündér és gastroblogger legyen, ugyanis a tészta összeállítása közben, már a vége felé, bemondta az unalmast a robotgépem és a lisztet már csak kézzel és fakanállal tudtam beleforgatni. Így az eredményre kiváncsi leszek, bár az illata jó és kuglóf formája is van, de kicsit félek attól, mikor felvágjuk, hogy mi vár ránk. :)))))

A durva az, hogy idén már a második robotgépem hagyott itt, ezért gondolkoztam most már el azon, hogy ez nem egy égi jel e, hogy a konyhatündérséget nem nekem találták ki, vegyem már észre!!! :)))))) imádom nézegetni a képeket a gastroblogokon, kedvenceim az élesztős, fonott dolgok, de én nagyon béna vagyok sajnos, így már annak örülök, hogy egy egyszerűnek írt süteményt is sikerül ehetőre megsütnöm. :) Én még a sima főzős pudingot is el tudom rontani, szóval ennyit rólam... :))))) Ha ma ehető lesz a kuglóf, akkor a héten még egy robotgépet is veszek szerintem, de ha nem, akkor betudom sorsszerűségnek, és egy ideig pihentetem konyhatündérkedéseimet. :))))))

2011. június 17., péntek

Hétvége

Nem vesztem el, csak tegnap nem voltam gépközelben, este pedig már későn értem haza, így inkább aludni mentem. :)

A tegnapi napom sport szempontjából pihinap volt, kaja szempontjából is majdnem, mert nem igen volt időm enni, így délben ettem és utána csak este, mikor hazaértem.. nem a legjobb, de sajna így alakult, viszont aránylag jól bírtam, nem is jutott eszembe, hogy éhes lennék. Azért este bepótoltam, mert reggel még összedobtam egy isteni cseresznyés clafoutist, amit már több hónapja kinéztem magamnak a cseresznyés időszakra, és mikor este hazaértem, még bőven volt belőle, így én is belakmároztam, de néha ilyen is kell.

Délután P szülei vigyáztak Bennyre, ezért gondoltam, hogy a tegnapi sütit a recept szerint csinálom, semmi reformosítás, legyen már P-nek is egy jó napja, hogy "rendes süti" van itthon. :))) Kérdezte is reggel, hogy ez "normál süti"?? Én pedig válaszoltam, hogy igen, normál, de nem egészséges süti. :)))) Ő pedig mondta, hogy olyan nincs is, hogy egészséges süti, nem igen hagyja magát meggyőzni a reformosított dolgaimmal. :))) sebaj, a lényeg, hogy Bennynek általában bejönnek a reformos dolgok is, úgyis legtöbbször ketten vagyunk itthon ebédnél. :) azért legközelebb ki fogom próbálni szénhidrátcsökkentett liszttel és édesítővel, mert egyébként egy nagyon gyors és finom sütemény!!!



Hétvégén szerintem a dia well linzeres port fogom kipróbálni vagy a muffint, mert vasárnap Benny keresztapukája jelentkezett be, így megint el fog fogyni a "rendes sütemény", de majd meglepődnek, ha utána mondom, hogy azért csaltam egy kicsit, mert szénhidrátcsökkentett lisztből készült. :))))

Holnapra sok minden nincs tervezve, délelőtt végre átmegyünk Gabi barátnőmékhez, utána hazafele bevásárolunk Bennyvel, délután majd szerintem megint a közeli botanikus kertbe megyünk, mert azt sosem lehet megunni. :) Reggel szeretnék már lejutni futni, de nagyon fura a torkom. Napközben már szinte nem is fáj, alig köhögök, este viszont száraz, kapar, hajnalban megint nagyon furán kapar. Anyósom rámijesztett, hogy ez allergia is lehet, háááát nem örülnék neki. Várok jövő hétig, ha nem múlik, akkor irány a doki, úgyis kell mennem hozzá a visszerek miatt is, mert meg akarom nézetni őket szakorvossal.

Úgyhogy elvileg reggel kelek 6-kor, és óvatosan újrakezdem a futást. Maximum most két kört tervezek, az 4 km, az első héten tuti, hogy maradok ennél  a távnál, fokozatosan építem majd fel megint a távokat. Úgy néz ki, hogy meg tudom már most venni az új futócipőmet, jövő héten azt is el szeretném intézni. Most így a neten nézelődve a Nike free a legszimpatikusabb, kiváncsi leszek, hogy felpróbálva mit mondok majd. :) De a mostani asics cipőmmel is tökéletesen elégedett vagyok, az egy középkategóriás cipő, de már lassan cserére szorul, hiszen olyan 4 év körüli.

P jövő héten a bringákat is meg akarja nézni, mert lassan neki is meg kellene venni az újat, nehogy kifusson az időből és ne fizessen a biztosító az ellopott után, és nekem is megígérte, hogy nyaralás helyett kapok egy hasonló stílusi bicajt, mint az övé. Azokat is már nézegettem, egy-kettő már szimpatikus így kép alapján, de jövő héten azt is el kell intéznünk, hogy még időben, nyáron ideérjenek. Olyan jó lenne azzal is kiegészíteni a mozgást, én szívesebben járnék Bennyvel azzal erre-arra, mint a babakocsival, amit már az utóbbi időben már csak szinte dísznek viszünk vagy büntinek, ha a fiatalúr éppen dacolós kedvében van és mindig messze akar szaladni, vagy autók közé....

Szóval jövő hétre is vannak tervek, de először is jön a hétvége, remélem, hogy marad a jó idő és mindenki ki tudja magát pihenni! :)



2011. június 15., szerda

Ez finom lett!!!

Tegnap már nem értem ide, mert fürdőt takarítottam, pótoltam a netes lemaradásaimat és tornáztam ebéd után és este is. :) Lassan érik a futás, de még köhögök, így este egy step aerobikot választottam mozgásnak, 50 perc pont elég volt. Így tegnap szorgalmas voltam torna terén, mert ebéd után pedig egy 20 perces Réka has tornát is megcsináltam.

Délután picit lent voltunk, de Benny elég nyűgös volt, így nem sokáig bírtuk a lenti nyavajgást, úgyhogy utána itthon voltunk, amit én kihasználtam annyiban, hogy összedobtam mára egy kis tésztasalátát, teljes kiörlésű tönköly spirál tésztából, kukoricából, paradicsomból, toast sonkából, lilahagymából, bazsalikumos, fokhagymás, naturjoghurtos öntettel. Nagyon finom lett, már várom az ebédet. :)))))

Mivel már nagyon régóta ki szeretném próbálni az update kolbászos pogit is (egészen pontosan a Hal a tortán óta, mikor Norbi ezt csinálta a vendégeinek), így végre sikerült minden hozzávalót beszereznem az elmúlt napokban és este még azt is begyúrtam. A master mix dobozán van egy recept, aszerint indultam neki, picit variálva.

Először is azt, hogy csak fél adag tésztát kevertem be, ami jó választás volt, mert így is 45 darab pogim lett, a duplája azért tényleg sok lenne nekünk. :)  Így csináltam:

Hozzávalók a tésztához:
160 gr master mix
5 gr édesítő (most süssinát használtam)
15 gr só (himalaya só)
Kb. 200 gr. fehérliszt BL55 (először 160 gr-t tettem bele, de kellett még pótolnom picit)
25 gr élesztő
Kb. 60 gr gyulai lángolt kolbász
110 gr. kocka margarin
210 gr 1,5 %-os tej (még sosem mértem grammra tejet, ezen meglepődtem :D )
75 gr. alacsony zsírtartalmú tejföl
1 tojás

A hozzávalókat összegyúrtam, és betettem éjszakára a hűtőbe. (a recept legalább 10 óra hűtőben pihentetést írt, azt kivártam).

Reggel felkeltem 7 előtt, újra átgyúrtam a tésztát és kb. 1 cm-re kinyújtottam, kiszaggattam őket és egy sütőpapíros tepsibe pakoltam őket. A tetejüket lekentem tojással, megszórtam sajttal vagy szezámmaggal őket és kb. 35 percig még kelesztettem őket. Addig melegedett a sütő, 180 fokon kisüttem őket kb. 25 perc alatt, szép barnák lettek.



Nagyon finom lett, még P is több darabot benyomott belőlük, ami már nagy elismerés, mert nem igazán rajong a reform cuccokért, bár most nem kérdezte az összetevőket. ;) :)))) Bennynek is ízlik, úgyhogy jól sikerült a reggeli sütésem. :))))

Akartam még cseresznyés pitét is csinálni, de azt majd inkább holnap próbálom, mert így is elég nagy kihívás, nem felfalni az egész tál pogit. :))))) Délután jönnek P szülei, ők vigyáznak Bennyre, míg én életem első szülői értekezletén leszek, így el fog fogyni a pogácsa remélhetőleg. :)

Most megyünk postára, boltba, ebéd után pedig torna és Barátok közt nézés. :))) Szép napot Mindenkinek!

2011. június 13., hétfő

Újra itthon

Villámlátogatás után újra Bécsben...

Gyorsan elszaladt ez a hosszú hétvége, de a semminél több volt, nem unatkoztunk most sem. :))))

Csütörtökön, ahogy hazaértünk, gyors ebéd várt minket, utána Benny ment is alukálni, én pedig be a városba intézkedni. :) Voltam libriben, ahol átvettem a neten rendelt könyveimet (Kilófaló sütemények, Antalicz Miklós: Túléléstől a tálalásig diétás receptgyüjteményét, a legújabb Danielle Steel könyvet és még ott találtam egy szuper könyvet, receptkönyv, tele diétás receptekkel, napi 1200 kcal-nak megfelelő étrendekkel.). Libri előtt még beugrottam a kedvenc bioboltomba, megnéztem a dia wellness termékek felhozatalát, de nem sok mindenük volt, viszont bármikor tudnak rendelni, azt mondta a pasi. Azért vettem egy csomag linzertészta port  és egy muffinport, + találtam őrölt lenmagot, azt is el szeretném kezdeni fogyasztani reggelenként és még a biotechtől fehérjeport, amivel néha a vacsorát szeretném helyettesíteni. Legközelebb majd lehet, hogy inkább rendelek a webáruházból dia well cuccokat, ha összeállunk Zitussal vagy még páran, akkor megtérül a postaköltség is, de ott legalább van minden, a tésztától, a lekvárig minden. :)

A múltkor kaptam tőlük próbacsomagot, amit most hoztam ki, van benne panírmorzsa, cukor helyettesítő és sütiliszt, fél-fél kg. Szimpatikus cég nagyon, és minden termékük szénhidrátcsökkentett, pont, ami nekem/nekünk kell!!!! :)

Voltam még tescoban is, aztán csütörtök este ugye X faktor koncerten voltunk, amit tényleg csak dícsérni tudok, mint a lenti bejegyzésben tettem. :)))) Mivel fél 10-kor jöttünk ki és csütörtök volt, így nehéz volt még nyitott konyhás éttermet találni, úgyhogy a mekibe mentünk a csajszikkal.! :) Jót nevettünk, hogy "kirittyentve" a mekiben kötünk ki, de nem baj, az a nap megérdemelte, és én sem fogtam vissza magam, benyomtam a szokásos big mac menümet. :) bírtam volna még fagyit is enni, de e téren elég visszafogottak voltunk a csajokkal. :)))))))))))

Pénteken délelőtt a csontkovácsnál kezdtem a napomat, amit már nagyon vártam, bár a több heti pihentetés (megszakítva ugye a DM női futással, de azt nem lehetett kihagyni :D ) azért jót tett, mert már nincsenek nagy fájdalmaim a lábaimban, tehát nem igazán tudtam megmutatni, hogy pontosan hol is fáj. Mindenesetre kimaszírozott Jenő bácsi, adott olyan tapaszt, amit izomhúzódás esetén rá kell raknom az adott helyre, és kicsit rámijesztett, hogy egyre több a seprűvénám, visszerem a lábaimon, jobb lesz figyelni rájuk. Ja, és a gerincem alja is kezd kopni, úgyhogy a kemény és hosszú távú futással vigyáznom kell... mindig megijeszt valamivel a kis öreg, de azért csípem ám! :) majd itt kint utána nézek, hogy hol tudnám bevizsgáltatni a lábaimon az ereket, hátha tb-re tudnék pár kezelést kapni rájuk. Mivel ő is sportoló volt és a mai napig a sport az élete (csapatokat gyúr), így totál megérti, hogy abbahagyni úgysem tudom a futást örökre. :) Ésszel, és fokozatosan azért adott rá engedélyt! ;)

Délután szépítkezés volt, kozmetikusnál kezdtem, utána fodrász, kezdek szőkülni a nyárra, általában nyáron szőke, ősszel vörös , télen pedig barna szoktam lenni, úgyhogy most megint több szőkét tett bele a fodrászom a hajamba. :) Este nem csatangoltam, viszont Barátok közt alatt tekertem 45 percet, jól esett nagyon.

Szombat délelőtt a húgom kicsit kimozdult a tételei közül és csavarogtunk egyet hármasban Bennyvel, az intersparban vettem pár lisztet és apróságokat, utána pedig kicsit kiültünk az egyik kedvenc kávézónk teraszára egy kávéra és sütire. :) délután csak a kertben voltunk kint, de nem is vágytunk máshova, olyan szép idő volt és ajándék a nagy kert, ilyenkor mindig hiányzik egy kertes ház vagy kertes lakás. :) Este az osztálytalira mentem, amiről már írtam, tényleg szuper volt, kár, hogy csak öt évente röffen össze a banda, igazán lehetne évente is egy-egy ilyen találkozó. :))))

Tegnap pedig délelőtt megint csak a kertben voltunk, Benny élvezte nagyon, locsolta a virágokat, jött-ment a motorjával, traktorjáva, délután pedig anyáékkal és Bennyvel átmentünk Révbérpusztára, eredetileg állatokat nézni, de pünkösdi napok is voltak, úgyhogy Bennyt nem igazán érdekelték az állatok, mivel volt körhinta és kisvonat, ő inkább azokért volt megbolondulva. :))))) ma is mondtam, hogy mondja el P-nek, miket látott tegnap (állatokra gondoltam), ő pedig egyből mondta, hogy "sihuhu" :)))))

Ma reggel a gyors pakolás után pedig visszaindultunk, így ebédre már Bécsben voltunk, hoztam egy csomó cseresznyét, meggyet, epret a fagyasztóba, úgyhogy lehet majd sütiket gyártani. :) Most úgyis tesztelni akarom a dia well termékeket, így legalább mindig lesz alapanyag a nasikhoz.

Sajna még mindig eléggé köhögök, de legalább már nem fáj annyira a torkom, úgyhogy talán már kifelé jövök, de a köhögés nagyon zavaró, néha majd meg fulladok. :((( Szerdára jó lenne összekapni magam, mert megyek életem első szülői értekezletére Benny ovijába, és nem szeretnék bacilusokat szétszórni. :)

Most két hét Bécs következik és június 30-án újra indul a kis autónk Magyarország irányába. :)))))

2011. június 12., vasárnap

15 év...

ennyi telt el a érettségink óta...

Nagyon durva. Mintha tegnap lett volna, mégis 15 év eltelt azóta. Tegnap összejött az osztály egy este erejéig és nagyon jól sikerült a bandázás. :)

Ez az osztály szorgalmas volt, mert mindig megtartották a hivatalos találkozókat, így volt 5. és 10. találkozó is, de én akkor éppen jártam a világot, vagy már dolgoztam Bécsben, úgyhogy nem tudtam ott lenni. Ezért is készültem nagyon a mostanira, mert tényleg több emberrel nem találkoztam az érettségink óta. Egy-két emberről tudtam a netről és többel pedig azért valamennyire tartottuk a kapcsolatot, hála a facebook-nak, iwiw-nek, vagy ha néha itthon voltunk, akkor összefutottunk, de ennyi. Úgyhogy nagyon vártam az estét és szuper volt!

Sajna nem igen volt hangom, így rekedten indultam neki az estének, amiből aztán a sok duma miatt az lett, hogy most szinte beszélni sem tudok, de nem baj, majd visszajön a hangom! :)

Egy estére újra visszamentünk az időben, ugyanúgy csiviteltünk, mint régen a suliban, mindenki megtalálta a kis padtársát, társait, szuper volt! A kaja felejthető volt, grill tálat rendeltünk, de a csirkén kívül elég cipőtalp volt a többi hús, a köret is ízetlen volt, de végülis nem enni mentünk. :)

Már sokunknak van egy, kettő, akár három gyerkőce is, így volt babás téma is, de voltak más témák is, sok nevetés, poénkodás. Az osztályfőnökünk is ott volt, elhozta a 15 évvel ezelőtti osztálynévsort, egy papírt, amin aláírtuk, mikor átvettük a bizonyítványunkat. :)))) (most is majdnem úgy írok alá!!!!! :D )

Ami nagyon meglepett és jól esett, hogy többen is olvasták az update-es sikersztorimat, megdícsértek, és mondták, hogy hihetetlen, hogy az "előtte" képen én voltam. :) A volt padtársam lepett meg a legjobban, elárulta, hogy elolvasta az elejétől a végéig a blogomat és ő is belevágott a változtatásba és már a -15 kilónál tart!!!!! :) Annyira örülök neki, hogy valamit tényleg ér az, hogy leírogatom a napjaimat, mert néha el szoktam azon gondolkodni, hogy vajon mi az érdekes abban, hogy egy-egy blogon leírjuk a napjainkat, a sportjainkat, a kajáinkat. Hát most már tudom, hogy így is tudunk motiválni másokat és ennek tényleg őszintén örülök. (úgyhogy hajráááá Editke tovább!!!!! :) )

Érdekes ez a blogvilág, rengeteg értékes embert ismertem meg azáltal, hogy blogolok, sokat tanulok tőlük, praktikákat osztunk meg és azt hiszem, virtuális barátok is lettünk!

Ma még pihenés van porondon, délután Solt környékére megyünk valami tanyára állatokat nézni, simizni, aztán este pakolás és holnap délelőtt irány vissza Bécs. Ez most elég rövidke itthonlét, de a semminél több, majd júliusban picit többet leszünk itthon. Azért a szobabringát kihasználom anyáéknál, tegnapelőtt és tegnap is tekertem és majd ma is fogok szerintem. Jövő héten pedig újra kezdem a futást, de csak ésszel és fokozatosan. Gondolkozok egy cipőcserén, lehet hogy az is közrejátszik abban, hogy így meghúztam a lábam, majd beadagolom P-nek, hogy spóroljuk ki a budget-ből. :)))))

2011. június 10., péntek

X Faktor koncert

Szuper volt!!!!!!!!!!!!!! A kedvenc számaim ma (is) ezek voltak:

Wolf Katitól:



Nikolastól:



ééééés Csabitól:



Na jó, tőle kettő kedvenc is volt, illetve MINDEN jó, amit ez a pasi énekel :)))))



Sajnos nem voltak sokan, nem értem az embereket, de mindegy, mi nagyon jól éreztük magunkat, Katitól és Csabitól sikerült autogrammot is kérnem. :)) Akárki akármit mond, akkor is jó pasi ez a Csabi gyerek, nekem bejön(ne)!! :)))))

2011. június 8., szerda

Most jóóóóó

végre, három nap migrénes szenvedés után élvezem a fájdalom nélküli létet, a mozgást stb... :)))

Megint szinte percre pontosan tartotta a három napot a migrénem, így reggel már anélkül ébredtem, halleluja!!! Tudtátok, hogy nagyon hosszú tud lenni három egész nap??? :)))) sajnos ilyenkor megtapasztalom..

De ma már jókedvvel és fájdalom nélkül ébredtem, így a napom is sokkal nyugisabban és jobban telt. Mivel bevásároltam modell diétához és tegnap már ebédkor megbuktam, így nem akartam, hogy kárba vesszenek a gyümölcsök, úgyhogy ma is negyed 1-ig csak kiwit és szőlőt ettem, aztán ebédre Bennyvel rizseshusit ettünk uborkával (üvegessel), nasinak túró rudit, mert le fog járni a szavatossága (mindig olyan rövid a lejárati ideje, hogy sokszor el sem fogy nálunk a családi csomag, mert csak akkor kap Benny, ha megeszi  az ebédjét, ami mostanában ritka :D ). Délután megettem a kivi-szőlő maradékot, aztán lesétáltunk kicsit a környékre és ettem két gombóc fagyit, Benny pedig kapott egy tölcsért és az én fagyimból kapott kis kóstolót. Úgysem ismeri még nagyon, hogy mi ez, mert nem sűrűn járunk át fagyizni, tavaly már igen jól leszoktam róla, de ma megkívántam. Fáj a torkom, hátha majd ez rendbe teszi. :))))) Azóta nem ettem, nem vagyok éhes, illetve majd most, de mindjárt lefekszek aludni. :))))

Ebéd után gondoltam a két nap kihagyás után kellene valami könnyű tornát csinálni, így addig-addig nézegettem a felhozatalt, míg nekiálltam a Tatarek Rezső 60 perces zsírégető tornájának... hááááááááát szidtam is magam közben, hogy könnyűnek azért mást képzeltem, de végig csináltam. :))) Bírom azt a pasit, olyan dumája van, hogy sokszor kicsúsztam a ritmusból, mert olyan hülyeségeket beszélt, és röhögnöm kellett. :)))) Utána mehettem is tusolni, mert csupa víz lettem, fel is frissültem délutánra. :) Este még 40 percet ráhúztam a Réka edzéskártyákból a felsőtestre (mell, tricepsz, váll)  és még most is tornázhatnékom van, fel vagyok pörögve, de inkább pakoltam még utolsókat a holnapi indulásra, aztán időben ágyba kerülök. Nem szabad túlzásba sem vinni a sportot, igaz, hogy kimaradt most a migrén miatt két nap, de nem kell egy nap alatt behozni a lemaradást. :) Ésszel...

Holnap reggel még gyorsan tankolok, veszek az útra kiflit Bennynek, aztán P lepakol a kocsiba és terveim szerint 9-fél 10 felé indulunk. Ebédre már otthon leszünk, ha minden jól megy, állítólag borsóleves és krumplistészta várja a "kisunokát", Bennyt. ;) :))))) Délelőtt majd megint gyümölcsöt tervezek enni, még van fél kg szőlő, azt tudom útközben is csipegetni. Ebédre gyerek adagot, aztán irány a csontkovácsom, előtte pár intéznivaló és este koncert!!! húúúú, de várom már! Csak legyen jó idő, mert inkább jó idős ruhákat viszek magammal, hidegre nem annyira számítok.

Péntek szépítkezős délután, szombat este pedig érettségi találkozó. Sokakkal tényleg azóta nem találkoztam, pontosan 15 éve.... durva. Kiváncsi vagyok, hogy kivel mi van, bár a legtöbbjükről a netnek köszönhetően tudok, ami azért szuper dolog, mert régen ilyen nem volt. Jó lesz egy kicsit nosztalgiázni....

Viszem azért a futócuccomat is, hátha holnap úgy helyretesz a csontkovácsom, hogy megtáltosodok és minden reggel mehetek kocogni. Ha mégsem, akkor b terv, ott lesz a szobabringa. :) Megoldom... ;) :))))

2011. június 7., kedd

Alakulok..

Már a harmadik nap, így egyre enyhébb a fájdalom, most már megmaradok...

Torna, mozgás ma így még nem volt, örültem, ha le tudtam hajolni fájdalom nélkül. Délelőtt csak gyümit ettem, de aztán behoztam a kalóriákat, inkább nem is sorolom, hogy miket ettem. :)

A torkom is kezd bedurranni, már a fájdalom múlik, most inkább kapar, köhöghetnékem van és elég bárénekesnő hangom lett, tiszta rekedtes. :) Minden összejön, de akkor sem hagyom elvenni a kedvemet a csütörtöki hazaúttól. Annyi dolgom van otthon, hogy semmi nem tántoríthat el. :)))

Ki szeretném majd próbálni a dia wellness termékeit is, és láttam, hogy az otthoni, kedvenc bio boltomban is forgalmazzák a termékeket, így azt mindenképp megnézném. Úgyhogy bibolt látogatás is bejön a tennivalók közé, unatkozni nem fogok. :)

Holnap pakolászás, vasalás, ebédet nem kell főznöm, mert maradt máról rizses husi, majd csak uborkát veszek hozzá délelőtt. Talán holnap már tudok mozogni , tornázni valamit, jó lenne, mert hiányzik. Legjobban a futás, de már nem is "nyávogok" róla, mert lassan unalmas lesz, hogy mindig ezt szajkózom. De tényleg nagyon hiányzik. :)))) de talán már nemsokára kimerészkedhetek újra, ma már egyszer sem éreztem a fájdalmat, ez már nagy szó!!!!

2011. június 6., hétfő

Bejött

...a megérzésem sajnos és tegnapra elég kemény migrénem lett, ami azóta is tart, csak már egy fokkal enyhébb változatban... :((((

Tegnap délelőtt még csak az enyhe nyomást éreztem, így P apukája jött Bennyért, mi pedig kettesben P-vel elmentünk megint a konditerembe. Én 45 percet elipszistrénereztem, utána bementem negyed órára a szoliba, majd miután mindketten kellemesen elfáradtunk, P szüleihez mentünk ebédre. Addigra befutott Benny is Opával, jót csatangoltak megint az Alte Donaunál. :) Az ebéd marhahúsleves volt (nekem kicsit zsíros volt, de itt így szokás és ami fura volt, hogy galuskával!!! :D ), aztán a második a levesben főtt marhahusi kapros zöldbabbal. Háááát mivel én elég finnyás vagyok, a kaprot sem igazán szeretem, úgyhogy főleg a husit ettem csak, de a desszertet, sima epret viszont jóízűen falatoztam. :)))) De P-nek és a család többi tagjainak ízlett az ebéd, tehát ez a magyar mivoltomnak tudható be, hogy nem rajongtam a tegnapi ebédért. :))))) Benny is evett elég jól, úgyhogy ő jól vizsgázott. :))))

Viszont ebéd után, mikor hazaértünk, már éreztem, hogy egyre erősödik a fájdalom a fejemben, úgyhogy le is dőltem a fiúkkal egy időben, ami nálam ritka, mint a fehér holló. Mikor felkeltem, már sokkal jobban fájt a fejem, és két gyógyszer sem tompította, pedig máskor legalább az segíteni szokott. :((( Úgyhogy P rendes volt, lement Bennyvel kettesben, én pedig aludtam még egész délután. Mikor hazajöttek, akkor is próbáltam a szobában maradni, de Benny érdekes módon egyből kiszúrta, hogy nem vagyok ott és végig engem szólítgatott, pedig általában nem szokta. :)))) Úgyhogy összeszorítottam a fogamat és kiültem én is hozzájuk, de nem volt leányálom... Közben még a délutáni kaja is visszaköszönt, ennyire durva migrénem már tényleg régen volt... :(((

Este gyorsan megfürdette P, a tejcit tőlem kapta alvás előtt, aztán ügyesen elaludt, én rögtön letusoltam és negyed 9-kor már ágyban voltam. Át is aludtam az éjszakát, hajnalban szuper napsütésre keltem (már sírni tudnék, hogy nem futhatok :(((( ). Ma már egy fokkal jobb, de elég nehéz így egy napot végigcsinálni, hogy egy kis kétéveske is rám van utalva, azért megoldom.

Délelőtt nem volt gáz, úgyhogy főzni sem tudtam, hoztam grill csirkét, azt ettük, és ma kicsit mehet a mesenézés is, így nyugi van. :) Enni mondjuk nem annyira tudok, még háborog a gyomrom, de legalább már nem jött vissza eddig semmi, ez már haladás. Ma torna sem lesz, erőm sincs semmihez, sztem megint korán ágyban leszek, mert még a holnapi nap hátravan, mivel általában nálam kerek 3 napig tart egy ilyen "roham". :((

Érdekes lesz holnap, mert 10-re a gyerekdokihoz kell mennünk, szerintem majd kocsival megyünk, azzal gyorsabban megjárjuk. Más program nincs, az osztrák babás barátnőmmel kellene vmelyik nap találkoznunk, de egyenlőre embereket nem kívánok hallani, látni, úgyhogy sztem holnap sem lesz belőle semmi. Talán szerdán, mivel Gabi barátnőm nem ér rá, pedig rá tartogattam a napjainkat, mert vele még migrénesen is találkozok, ő a kivétel! :))))

Csütörtökön megyünk haza reggel, már várom nagyon, rengeteg programom lesz, mert csak pár napot leszünk otthon. Első délután a csontkovács ismerősöm is tud fogadni, őt is nagyon várom, remélem, hogy pikk-pakk rendbe rakja a fájós lábamat, már jó lenne valami pozitiv változás!!! És csütörtök este X faktor koncert, Vastag Csabival, Nikolasszal és Wolf Katival!!! Kicsit kirúgunk a hámból a csajokkal, yessss!!!! :)

Úgyhogy addigra aztán tényleg nem akarom a migrént a közelemben tudni, a holnapi napot kihúzom még, aztán elég lesz most három hónapra megint!!!!!!

2011. június 4., szombat

Hétvége

Tegnap P már ment dolgozni az új helyére, a jövő héten nyíló éttermet készítik elő, de még nincsenek vendégek, csak leltár, árufeltöltés stb, úgyhogy esténként itthon van...

Meg is érzem, mert felborultak a kis tornáim, ha nem tornázok ebéd után, akkor este már nem igen van lehetőségem a tévé elé jutni vagy nyugiban a laptopra tornázni. :((( Futni még mindig nem tudok, még érzem a combomban a fájdalmat, de jövő csütörtökön már van időpontom a kedvenc, otthoni csontkovácsomhoz, aki sportolókat is gyúr, majd ő helyrerak remélhetőleg.

Tegnap azért este még belefért egy 40 perces felsőtest torna, ma pedig ebéd után az 50 perces step aerobik és elterveztem, hogy este lemegyek egy-két tókörre, de jött a vihar, így elmosta sajnos a tervemet. :((( Holnap viszont P apukája jön Bennyért reggel, mennek megint kettesben csavarogni és mivel P holnap szabadnapos, így megint elmegyünk konditerembe, úgyhogy szerintem én megint elipszisezni fogok, csak ne hagyjam itthon az mp3 lejátszómat, mert úgy elég hosszú és unalmas tud lenni a 45 perc. :)

Utána ebédre összejövünk P szüleinél, és majd kaja után jövünk haza, hogy Benny mehessen aludni az ágyában. Délután még meglátjuk a programot, gyereknap lesz a kedvenc parkunkban itt a szomszédban, szerintem majd oda megyünk át, bár ma is ott voltunk. Nem lehet megunni, mert óriási terület, tele állatokkal (kecske, barik, nyuszik, baglyok, teknősbékák, kacsák, madarak, pockok stb..), el van kerítve, nem jöhetnek be kutyák, tiszta, tehát tényleg igazi gyerekoázis. :) Ma P ivott egy sört az ottani büfében, én pedig egy magnumot kívántam, Benny pedig kapott két pici diós táskát. :) Mindenki jól járt....

A napokban rákaptam a dinnyére, ma is megettem kb. egy kg-t, már kezd egyre finomabb, édesebb lenni, ilyenkor esik a legjobban, mikor kint már dög meleg van. Délután csináltam vegyes bogyós gyümölcsből is gyümölcslevest, holnap az lesz a napi kajám az ebéden kívül szerintem, mert imádom nyáron a hideg leveseket.

Hétfőn nem lesz gáz egész nap, így vagy a fagyasztóból fogunk elővenni kajákat és a mikróban melegíteni, vagy "urak leszünk" Bennyvel és hozunk valami kész kaját majd valahonnan... még kitalálom. De így mosogatni és tusolni sem tudunk majd 7:30-tól 16 óráig, de megoldjuk ezt is.

Már körvonalazódik a jövő heti otthonlétünk is, sajnos rengeteg mindent kell belesűriteni abba a 4 napba, amit otthon töltünk, így már az érkezés napján megyek a csontkovácshoz, este X faktor koncert (kihagyhatatlan, Vastag Csabi is jön!!!!!! :D ), pénteken fodrász, kozmetikus, de már letárgyaltam a fodrászommal, hogy míg a festék a fejemen lesz, addig a körmös csaj csinál egy pedikürt és kifesti a körmeimet, tehát szépítkezős napom lesz. :) Szombat este 15. érettségi találkozó, vasárnap pihi és hétfőn irány vissza.... Majd júliusban megyünk megint hosszabb időre haza, akkor több minden belefér az időbe.

Ma kicsit nyom a fejem, először az időjárásra fogtam, de közben megjött, így meg is van a ludas, csak ne alakuljon át migrénné, mert az valahogy nem hiányzik... pedig sanszos sajnos, ilyenkor szokott jönni. :((( Mindegy, nem vonzom be, nem lesz migrénem és PONT!!!! :)))))

Lassan elteszem magam holnapra, ma valahogy hosszú volt a nap.... jó vasárnapot Mindenkinek!!!! :)

2011. június 2., csütörtök

Sárvári kiruccanás

Megjöttünk,megjöttünk! :)))

Szuper napjaink voltak Sárváron, szerencsére az idő is kegyes volt, éppen mára romlott el, mikor már indultunk vissza. :)

Tehát vasárnap eldöntöttük, hogy mégis elmegyünk pár napra valahova, a döntés Sárvárra esett, mert közel van aránylag, mert már voltunk ott, mert szuper a kinti része a fürdőnek és mert olcsóbb is, mint az osztrák fürdőhelyek. :) Gyors telefonálgatás után lefoglaltam a szállást is, egy ígéretesnek tűnő apartmant, rögtön a fürdővel szemben, hétfőn bevásároltunk, még reggel beirattuk Bennyt az oviba és kedden reggel, ébredés után elindultunk Magyarországra.

A benzinkúton hallottuk, hogy baleset van az autopályán a közelünkbe, így azt még éppen ki tudtuk kerülni, nem kellett a dugóban állnunk, kb. negyed órás kerülő lett így, mégsem egy órás dugóban üldögélés... elég lassan értünk oda, meleg is volt, rengeteg autó volt és sajnos még mindig nincs még tervben sem egy autópálya Soprontól a Balaton felé, így a 84-es úton néha ki-kifogtunk pár traktort, buszt vagy egyéb lassító tényezőt, úgyhogy a tervezett 11 órás érkezésből fél 12 lett, de nem vette el a kedvünket, hiszen pihenni mentünk. :)))

Az apartmannál már ott várt a tulaj csajszi, nagyon kedves volt, őt is Anitának hívták. :) Kitöltöttük a papírokat, felcuccoltunk, kipakolásztunk. Nagyon tiszta apartman volt, semmi negatívumot nem tudok felhozni, nagyon elégedettek voltunk. Az apartman egy hálóból állt, ahol Bennynek az utazóágy elő volt készítve, egy tip-top fürdőszoba, ahol babakádat is készítettek, és egy konyha-nappali, ahol a toast sütőtől, a kávéfőzőig, vízforraló, mikró, minden volt. Két fotelágy is volt itt, első éjszaka csak P, második éjszaka már én is ott aludtam, de kényelmes volt. :)

A pakolás után ebédeltünk egyet és picit félve tettük le Bennyt aludni, de semmi gond nem volt, tényleg igazi mormota, mert egy szó nélkül elaludt az idegen helyen, idegen ágyban is. Mondjuk mindig visszük magunkkal a kis alvós állatait, alvós takaróját, cumiját, így sztem neki mindegy,hogy hol alszik, csak a kis megszokott dolgai legyenek vele. :))) Míg a fiúk aludtak, én bevásároltam a tescoban és mivel hamar végeztem, így felkutattam a sárvári update pékséget is.

Ha fogyis lányok Sárvár felé jártok, feltétlen keressétek fel az update pékséget, mert nagyon aranyos kis boltocska!!!!! Az eladónő nagyon kedves, segítőkész, első nap vettem master mixet (igen, jól olvassátok, ÉN, aki nem igazán tudja elképzelni, hogy ez hogy is működik, de egy próbát megér! :)))) ), izotóniás italt, mindkét ízűt, mert jó áron volt. :))) , kipróbáltam három féle péksütit, és nagy örömmel fedeztem fel, hogy volt búzasikér is náluk, azt úgyis akartam venni jövő héten a kilófaló lisztemhez. :))) Annyira elégedett voltam a bolttal, hogy másnap megint visszamentem, akkor mustárt, ketchupot, szörpöt , áfonyás kekszet vettem és megint megkóstoltam háromféle péksütit. :))))) A tésztákra még mindig sajnáltam a pénzt kiadni, édesítőm most van dögivel, de nagyon tetszett, hogy megkérdezte a hölgy, hogy honnan jöttem, mikor mondtam, hogy Bécsből, akkor egyből mondta, hogy szívesen ki is postázzák a megrendelt árut, ha gondolom, nem probléma és írjam fel az e-mail címemet a kis füzetükbe és majd mindig küldenek az újdonságokról hírlevelet!! Na, erről szól(na) szerintem manapsgá egy egészséges életmódú üzlet, nem úgy, mint az érdi, amiben semmi nem volt, mikor mi ott voltunk és egyáltalán nem voltam elájulva az üzlettől, tehát tuti nem megyek oda többet....

Úgyhogy most van pár update cuccom, hát majd kiváncsi leszek, ma a ketchup már jól vizsgázott, ízlett. :)))) De a péksütik nagyon finomak voltak!!!!! :)))

Tehát a vásárlások és a fiúk alvása után egyből a strandra indultunk, szerencsére tényleg csak át kellett menni a főuton és máris ott voltunk, így Benny is sétált velünk, hozta a kis vödörkéjét, nagyon cuki volt. :) Neki még nem kellett fizetni, nekünk 2200 ft volt a napi belépő, amit nem találok vészesnek. Kedd délután 31 fok volt, így tele volt a strand, de mégsem tűnt tömegnyomornak, mert a nagy terület miatt jól elosztódott a nép. Mi egyből a gyerekmedence környékére telepedtünk le, óvatosan figyeltük Bennyt, hogy hogy reagál, de kb. negyed óra múlva már ki sem lehetett parancsolni a vízből, egyből átváltozott vizicsibévé. :)))) Ráérzett a vizicsúszda ízére is, ahogy lecsúszott , már indult is egy újabb csúszásra, nagyon aranyos volt. Mi pedig élveztük, hogy ő ennyire boldog, pancsoltunk vele a kismedencében. :)))) Este alig akart hazajönni, de utána hamar megvígasztalódott, mert a fürdővel, apartmannal szemben találtunk egy éttermet, ahol mi nyugiban vacsorázni tudtunk, ő pedig játszani tudott a gyerekeknek kialakított kis játszósarokban. :)))) Szuper volt nyugiban megenni a vacsorát, bár a kaja annyira nem volt 5 pontos, de a nyugalom kiegyenlítette a minőséget. :))))

Este, Benny lefektetése után mi P-vel kiültünk az előtérbe a fotelekhez, iszogattunk, vettem bacardi breezert + vmi ezüstös fügyülős bodzás, dobozos izét, amit miután megittam, elolvastam, hogy mi is az, hát valami energiaital bodzás pálinkával vagy ilyesmi volt. :)))) alkoholt nem igazán éreztem, de tuti, hogy az bolygatott meg úgy, hogy szarul aludtam azon az éjszakán, Bennyvel egy szobában aludtam, de óránként figyeltem a telómat, hogy mennyi az idő, minden zajra fent voltam, hülyeségeket álmodtam, szóval pihenni nem tudtam sokat. :((( Másnap már kint aludtam P-vel, inkább hallgattam a horkolását, de legalább közte tudtam aludni.

Szerdán egész nap strandon voltunk, reggel átmentünk, ismét a pancsolókban töltöttük az idő nagy részét, nagyon rendesek voltak a strandon a belépős dolgozók is, mert megkérdeztem, hogy ha veszünk egy napijegyet, akkor kimehetünk e délben, mert a kisfiúnk nem alszik bent a fürdőben, csak a szálláson és mondták, hogy persze, csak a nevünket felírják, leadjuk addig a karszalagot és majd utána megint névvel jutunk be. Szóval ez nagyon szimpi volt, hogy emberségesek voltak. :)

Ebédre P lángost evett, én megint az update pékségben péksütiket. :)))) Újabb fiús szieszta volt, én addig sétáltam, update pékségeztem, délután pedig újra a strandon voltunk. Szép színünk lett, az én vállam picit meg is égett, de remélem, hogy nem fog hámlani, barnuljon csak be gyorsan!!! :))) Bennyt csak úgy tudtuk kicsalni a vízből, ha kaját ígértünk neki vagy nagy ritkán a játszótér szó is segített, de nagy vizipocok lett. :))) a karúszót is simán elviselte már, sőt tegnap már este is húzta volna fel a kezére, csak menjünk már a vízzzbe. :)))))


Este megint a gyereksarkos étteremben ettünk, előtte sétáltunk egyet a belvárosban, nagyon szép, tiszta város Sárvár, most nyertek eu-s pályázatot és látszik, hogy szépítik, csinosítják a fürdőt, várost, fejlődnek. :) Mindenkinek csak ajánlani tudom, ha jó helyen akar kikapcsolódni!!!




És rájöttem még arra is, hogy nem szabad elégedetlenkednünk magunkkal, mert egyszer élünk!!!!

Két lehetőségünk van: elégedetlenségünk miatt nem járni strandra, nem vetkőzni le bikinire, takargatni magunkat, de akkor lemaradunk egy szuper élményről, a napozásról, a pancsolásról, arról, hogy feltöltődjünk egy-egy strandolással töltött délutánnal, nappal, vagy elfogadjuk magunkat olyannak, amilyenek vagyunk, bátran és büszkén felvesszük a bikinit, süttetjük a hasunkat ( a szó szoros értelmében ) a napon, fetrendünk, bálnázunk a vízben, elfelejtük, hogy csak bikini van rajtunk, kikapcsoljuk a fogyókúra, diéta szavakat a fejünkben és tényleg élvezzük a nyarat, a pihenést!!!! Én a második verziót választottam és nem bánom!!!

Van és lesz is mit még lefaragnom, de már nem érdekel. Nem szeretnék tankiniben lebarnult testet, hanem igenis legyen a hasam is barna, és a kutya nem foglalkozik rajtunk kívül a mi testünkkel egy-egy ilyen strandon!!! Ha pedig igen, hát egészségükre! :))) Meg kell mondjam, rengeteg olyan nő van a strandon, akik mellett simán Claudia Schifferként érezhettem magam, tehát igenis büszkének kell lennünk arra, amit eddig elértünk, arra, hogy változtattunk az életünkön, a kajálásokon, tornázunk stb... a többi pedig majd lemegy, ha akar, most már nem szabad görcsölni a kilókon!!!!!
Én lassan második hete eljutottam oda, hogy már nem mérem magam naponta a mérlegen, csak kb. kétszer egy héten, ami nálam nagy szó. De nem érdekel, mert kezdett már az agyamra menni!! Okosan, de nem görcsölve szeretném a napjaimat élni, ha gyümölcsöt kívánok, akkor aznap főleg gyümiket eszek, de ha megkívánom a rántott husit (mint ma pl.) , akkor meg fogom enni.
Mellette marad a torna, mert az hiányzik (még mindig nem tudok futni :(((( ) és élvezem a jó időt, a napsütést és remélem, hogy hamarosan már egy bringával is gazdagodik a lehetőségünk, akkor aztán indul a muri és a szórakozás . :))))

Egyszer élünk, igenis élvezni kell minden pillanatot és télen amennyire vártuk a jó időt,
hát most élvezzük is ki!!!


Irány a strand, elő a rövidnacikat, szoknyákat, trikókat!!!!!
Hajrá madzagosbikini, hajrá nyár!!!!! :))))